Otthont teremteni, ahol nemcsak polgártársaim, hanem az ide csábított vendégek és turisták is jól érzik magukat. Így hozva létre azt, ami másoknak csábító és hívogató a városban, viszont nekünk, dunaszerdahelyieknek büszkeség és maga az otthon.
Rólam
Kedeves olvasó,
Örülök, hogy megtisztel érdeklődésével és kíváncsi életpályámra. 1967. július hónapjában születettem, édesapám hivatalnok és édesanyám pedagógus volt akkoriban, ma már nyugdíjasként teszik teljessé családomat.
Ha a jövőt nézem és a benne lévő céljaimat, telve vagyok motivációval, hogy ezeket megvalósíthassam. A sikert, amelyet elértem a munkámban és a magánlétemben, szeretném továbbvinni a város vezetésébe, létrehozva egy boldog és sikeres közösséget Dunaszerdahelyen. Otthont teremteni, ahol nem csak polgártársaim, hanem az ide csábított vendégek és turisták is jól érzik magukat. Így hozva létre azt, ami másoknak csábító és hivogató a városban, viszont nekünk, dunaszerdahelyieknek büszkeség és maga az otthon.
MŰKÖDŐ MINDENNAPOK PROGRAMJA
Szövetség-Magyarok. Nemzetiségek. Régiók. Párt Dunaszerdahelyi Városi Szervezetének Választási Programja 2022–2026
Most zárul egy négyéves választási időszak. Rögtön indul egy újabb 4-éves önkormányzati ciklus, amelyről már most kijelenthetjük: előre pontosan nem látható kihívásokkal és rengeteg bizonytalansági tényezővel lesz terhelt. Minden előjel erre vall. Biztos tehát, hogy sok-sok munkával, feladattal teli, küzdelmes évek várnak az önkormányzatokra is.
Meggyőződésünk, hogy a négy évvel ezelőtti programunkban megfogalmazott élhető város vízióját a járványügyi korlátozó intézkedések dacára a lehetőségekhez képest javarészt sikerült megvalósítanunk és ezt választóink méltányolják is.
Arra kérjük a tisztelt választópolgárokat, hogy lapozzanak bele az alábbi részletes programunkba. Reméljük, hogy gondosan összeállított és sok apró részletre kiterjedő programunk elnyeri tetszésüket. Ez pedig abban nyilvánul majd meg, hogy az október 29-i önkormányzati választásokon jelöltjeink számíthatnak az Önök támogatására.