Otthont teremteni, ahol nemcsak polgártársaim, hanem az ide csábított vendégek és turisták is jól érzik magukat. Így hozva létre azt, ami másoknak csábító és hívogató a városban, viszont nekünk, dunaszerdahelyieknek büszkeség és maga az otthon.

A jövőbe vetett hit hatalma!

„Mert ha elvész a hit, elvész a nemzet, elvész a földi jóság, elvész az égi igazság.” - Szent István király intelmei Imre herceghez.

A választásokhoz közeledve felmerül bennem egy-két gondolat, melyek magánemberként és polgármesterként sem hagynak nyugodni.

Ha végig gondolom, hogy mi történt városunkban a rendszer-változás óta, milyen úton haladt, fejlődött Dunaszerdahely, akkor megelégedettséggel tudok visszatekinteni. Bár tudom, a dolgokat mindig lehetett volna jobban is csinálni. Ami viszont tény, hogy az MKP az elődszervezetein keresztül sikeresen fejlesztette ezt a várost. Ez ma már nyilvánvaló, főleg, ha megnézzük Dél-Szlovákia többi városát.

Ha abból a szempontból tekintek ezeket az évekre, hogy mennyire sikerült megtartanunk nemzetiségünket, kultúránk értékeit és történelmünk hagyatékát, akkor is hálásan gondolhatok azokra, akik ezek alatt az évek alatt azon fáradoztak, hogy Dunaszerdahely megtartsa nemzeti és kulturális értékeit.

Viszont változnak az idők. Amire nem vigyázunk, amit nem tartunk fontosnak és amiért nem harcolunk, azt elveszítjük, elfeledjük és elveszik tőlünk.

Hamarosan elérkezik november 15. Az a nap, amikor városunk lakói ismét történelmet írhatnak. A következő négy év történelmét. Ez olyan hatalom az emberek kezében, amit sokan nem is tudatosítanak.

A világ dolgai, a negatív történések, az életszínvonal romlása sok esetben elveszi az emberek életkedvét, a jövőbe vetett hitét. Mindaz, ami bennünket ér nap, mint nap, főleg ezekben a választási időkben, az sok esetben felelőtlen és átlátszóan vakító.
Az emberek már nem hisznek az üres ígéreteknek, hazugságoknak. Jövőt, jobb életet, tisztességes és igazságos bánásmódot szeretnének.

Vajon hisznek-e még az emberek a jóban, a tisztességben, abban, hogy egy polgármester is lehet őszinte és elhivatott? Hogy az MKP a képviselőin keresztül az elmúlt időszak folytatásáért harcol!

Ha nem vállaljuk fel önmagunkat, akkor senki nem fog helyettünk, értünk tenni bármit is.

Mi lesz a gyermekeinkkel? Mi lesz őseink hitével, életüknek és munkájuknak jövőbe vetett reményével? Mi lesz akkor, ha elvész a hitünk? Ha elvész az a hit, amely megtartott bennünket a mai napig az elmúlt évek, évtizedek viharaiban. Vajon lesz jövőnk? Lesz gyermekeinknek, családunknak jövője?

Milyen jövőnk lesz, ha mi, akiknek a kezében van a fejlődés megtartásának hatalma, elveszítjük hitünket? Ha nem élünk a lehetőségünkkel, hogy megtartsuk értékeinket és tovább örökítsük közös erőfeszítéseink eredményeit, vajon hova jutunk a következő négy év alatt?

Kérem Önt, Dunaszerdahely polgárát! Éljen hatalmával és jogával, amellyel hozzá tud járulni városunk további fejlődéséhez. Kérem, jöjjön el november 15-én választani! Szavazzon az MKP jelöltjeire és a polgármester jelöltek közül válassza majd azt, akire rá meri bízni Dunaszerdahely fejlődésének folytatását.

Hiszek ebben a városban, és hiszek az itt élő emberekben.

Hiszek abban, hogy polgármesterként jól tudom csinálni a dolgom. Hiszek abban, hogy városunk lakossága átlát a féligazságok csúsztatásain, a választási ígéretek hangzatosságán, és egészséges értékítélettel el tudja dönteni, hogy mi jó ennek a városnak.

Hiszek abban, hogy ha tisztességes vagyok és elkötelezett, akkor a lejáratások ellenére is láthatóak az eredmények és elhivatottságom őszintesége.

Hiszek abban, hogy Dunaszerdahely nem jut a lecsúszó városok sorsára, hanem folytatja fejlődését. Hiszek abban is, hogy városunk polgárait érdekli, hogy mi lesz Dunaszerdahellyel! Végezetül pedig, hiszek abban, hogy az MKP értékrendjét követők és szimpatizánsaink vannak annyian, hogy szavazataikkal biztosítani fogják Dunaszerdahely további fejlődését.

Hiszem, hogy eljönnek november 15-én és leadják szavazataikat a jövőért, a fejlődésért és megmaradásunk biztosításáért.

Magam, képviselőtársaim és munkatársaim nevében annyit bizton állíthatok, hogy már a jelen pillanatban is jobbak, felkészültebbek vagyunk, mint négy évvel ezelőtt. Napi munkánkkal, erőfeszítéseinkkel és a jövőbe vetett hitünkkel pedig folyamatosan azon dolgozunk, hogy négy év múlva jobbak legyünk, mint ma vagyunk. Minden helyzetben szem előtt tartva az Önök és városunk érdekeit.

Kérem, válassza a fejlődés folytatását és szavazzon az MKP jelöltjeire november 15-én.